Termékek Menü

Amit eddig nem tudtál a korrektorokról

László Viktória - sminkkel.com

 

Ma már, ha egy kicsit fáradtabb szemmel ébredünk, vagy éppen egy pattanás akar kivirágozni az arcunkon, egyszerűen csak előkapjuk a korrektort, és máris minden meg van oldva. Vagy mégsem? Te mindig eléred azt az eredményt, amire vágysz?

Sminkoktatóként, amikor belekukkantok mások neszeszerébe, és összeállítjuk a sminkszerek minimális listáját, sokszor meg szoktak lepődni azon, hogy legalább 2 korrektort szoktam javasolni, nem pedig egyet; vagy azon, hogy meglepő sorrendet ajánlok a megszokott helyett. Mindjárt kiderül, hogy miért is...

Korrektor tippek és trükkök kezdőknek és profiknak – 1. részTényleg szükség van legalább két korrektorra?

 

Ha azok közé a hihetetlen szerencsések közé tartozol, akinek csodás a bőre, és soha, de soha semmi takargatnivalója nincs, akkor lehet, hogy egyetlen korrektor is elég ahhoz, hogy kiemeld a természet adta szépségedet. Melyik az az egy, amire még neked is szükséged lehet?

 

A kiegyenlítő korrektor szerepe

 

Ahogy a neve is mutatja, ennek a korrektornak nem feltétlenül az a célja, hogy maximálisan fedjen, hanem hogy kiemeljen, kiegyenlítsen valamit. Ezek a korrektorok legtöbbször ecsetesek és olyan pigmenteket (festékszemcséket) tartalmaznak, amik puhább, úgynevezett szoft fókusz hatást adnak, ami egyenletesebbnek és ragyogóbbnak, feltöltöttebbnek mutatja az adott bőrfelületet.

Különösen alkalmasak a szem alatti és melletti terület élénkebbnek és simábbnak mutatására, vagy ráncok optikai feltöltésére. Ezzel egyben ki is hangsúlyozzák az adott részt. Éppen ezért pattanások és hegek fölé nem ajánlottak, mert jobban kiemelhetik ezeket a részeket, és gyakran a fedésük sem elég ahhoz, hogy igazán elrejtsenek egy feltűnőbb bőrhibát.

 

Ide vidd fel az ecsetes korrektort:

Korrektor térkép

Vannak azok az ecsetes korrektorok, amik jobban fednek, ezért univerzálisabbak, de őket sem ajánlanám pattanásokhoz. Viszont egy kicsit sötétebb szem alatti karikához akár önmagukban is tökélesen megfelelnek, mert az élénkebb tónusuk és erősebb fedésük a szoft fókusz hatással párosítva optimálisan rejt és emel ki egyszerre. Ilyen korrektor például a Paris Berlin L'Anticernes korrektora. A szem alá azért is ideálisabbak az ilyen korrektorok, mert folyékonyabbak, könnyebbek, és nem nehezítik el ezt a területet. Ha kellően professzionális a korrektor, akkor nem fut össze a ráncokban sem.

 

A korrigáló korrektor

Amikor egy pattanást fednénk le, esetleg májfoltot vagy heget, akkor olyan korrektorra van szükség, ami sűrű, erősen tapad és megbízhatóan, ugyanakkor leheletvékonyan is elég felvinni, hiszen nehezebb a textúrája. Ezek a stiftes vagy sűrű, krémes korrektorok a klasszikusan ismert korrigálók. A kiegyenlítő korrektorok csak később kerültek a képbe, amikor az általános szépségideál a természetesebb, könnyebb és ragyogóbb megjelenés irányába ment el. De amíg lesz korrigálandó, addig szükség lesz rájuk.

A következő részben majd arról lesz szó, hogyan kombináld a kétféle korrektort a legideálisabban?  Milyen bőrproblémára, hogyan alkalmazd, és melyik a számodra legmegfelelőbb tónus?

Profi korrektor tippek

 

Tartalomhoz tartozó címkék: szépségápolás smink

Keresés