Menü

Kozmetikumok zsíros, kombinált bőrre

Ismerd meg kombinált, zsíros bőrre kínált termékeinket! A faggyúmirigyek túlzott működése vezet a zsíros bőr kialakulásához, amelynek jellemzői a fényes, csillogó bőr főleg a homlokon és az orron, valamint a tág pórusok és a mitesszerek, pattanások, egyéb gyulladásos bőrproblémák gyakori megjelenése. 

A vegyes vagy kombinált bőr kezelése talán a legnehezebb, hiszen összetett nehézségről van szó. A T-vonalban (vagyis a homlok, az orr és az áll területén) zsírosabb a bőr, míg az orcákon száraz vagy normál. Ennek megfelelően kell tehát róla gondoskodni.

Mindkét bőrtípus esetében kiemelkedően fontos a megfelelő hidratáció elérése a bőrben, a bőr víz-zsír háztartásának egyensúlyba hozása, aminek eredményeképpen a bőrproblémák egy része automatikusan megoldódik.

Rendezés:

Az említett bőrtípusok ápolása kizárólag speciális, erre szolgáló készítmények alkalmazásával történhet meg. A webáruházunk kínálatában is felfedezhető, ismert ázsiai kozmetikai márkák között bőrtípus szerint válogathatsz! A megfelelő termékek a vegyes és zsíros bőrt is hatékonyan, mégis finoman ápolják, a legújabb technológiák és a természet erejével. 

A zsíros bőr kialakuláshoz számos tényező hozzájárulhat, így okozhatja a stressz, az egészségtelen étkezés, a környezet káros hatásai, egy esetleges hormonzavar, a dohányzás, de lehet örökletes is. A tajvani kozmetikumok a bőr egészséges állapotának visszaállításával járulnak hozzá ahhoz, hogy bőröd újra ragyogó és tiszta legyen. 

Minőségi termékek kombinált és zsíros bőrre 

A zsíros és vegyes bőrrel rendelkezőkre jellemzőek a tág pórusok, és nagyobb eséllyel alakulnak ki pattanások, gyulladások az arcon. A jó hír azonban az, hogy az ilyen bőr lassabban öregszik. A pórusok csökkentése, tisztítása, a pattanások, mitesszerek eltávolítása könnyen megvalósítható a termékkategóriában helyet kapó kozmetikumokkal.

A mintegy 34 darab termék főként a NARÜKO és a Neogence színvonalas választékának része. A kínálatban elérhető a Narüko pórusösszehúzó és folthalványító arclemosó, lotion, sminklemosó, esszencia és gélmaszk is. A Neogence ceramid+NMF hidratáló széruma, hialuronsavas hidratáló esszenciája, folthalványító kozmetikuma is helyet kapott a palettán sok más termék mellett, amelynek mindkét márka esetében a különböző faktorszámban elérhető színezett fényvédők is részei. 

A zsíros részek mellett száraz területek is felfedezhetőek az arcodon? A kombinált bőrtípussal rendelkezők arcán a szárazabb részek is különleges ápolást igényelnek. Válogass a vízhiányos bőrre szánt termékeink között is és ápold a száraz, kipirosodott orcákat ezeknek a kozmetikumoknak a segítségével! Kombinált bőr esetében a szárazabb területekre ITT találsz könnyed hidratálókat.

Kezdd el a zsíros és vegyes bőr ápolását velünk!

Ha eldöntötted, hogy speciális tulajdonságokkal rendelkező bőröd ápolásáról minőségi, ázsiai kozmetikumok segítségével szeretnél gondoskodni, a megvalósítástól csupán néhány lépés választ el. 

Első lépésként a megvásárolni kívánt termékeket helyezd a virtuális kosárba! Ha ezzel megvagy, személyes adataid és a számlázási információk megadását követően a fizetési és a szállítási módok közül kell választanod! A fizetést három úton intézheted: a legegyszerűbb, ha azonnal, bankkártyával rendezed az összeget, de utánvétes fizetésre és banki átutalásra is van lehetőséged. A szállítás GLS csomagpontba vagy házhozszállítással történhet. Mindkét mód ingyenes legalább 20.000 Ft értékű megrendelés esetén.

Célunk pontosan ugyanaz, mint vásárlóinknak, hogy a megvásárolt termékeket a lehető leghamarabb elkezdhessék használni. Ezért a megrendeléseket igyekszünk gyorsan teljesíteni. Az adott nap délelőtt 11-ig leadott vásárlásokat 1-2 munkanapon belül, míg az azt követően véglegesített igényeket 2-3 napon belül postázzuk. Így legrosszabb esetben is csupán néhány nap, és már bele is vághatsz a bőrápolásba a legnépszerűbb tajvani kozmetikumokkal!
 

Keresés