Menü

Ráncok eltüntetése és megelőzése

Bár az öregedés egy természetes folyamat, a vele járó fizikai „mellékhatások” csökkenthetők illetve késleltethetők, de vajon mit tehetünk a ráncok ellen?

Annak érdekében, hogy megértsük hogyan lehet az öregedés egyik leglátványosabb jelét, a ráncokat eltüntetni, először fontos megértenünk, hogy mi okozza őket. A ráncok kialakulása mögötti elmélet megértésével jobban felkészülhetünk a ráncok megelőzésére és a már kialakult ráncok eltüntetésére. 

 

Ebben a cikkből megtudhatod:

 

 

 

RÁNCOK KIALAKULÁSA ÉS TÍPUSAI

 

Bár az öregedést nem lehet megállítani, az azzal járó fizikai „mellékhatások” csökkenthetők illetve késleltethetők. Annak érdekében, hogy megértsük hogyan lehet az öregedés egyik leglátványosabb jelét, a ráncokat eltüntetni, először meg kell értenünk, hogy mi okozza őket. A ráncok kialakulása mögötti elmélet megértésével jobban felkészülhetünk a ráncok megelőzésére és a már kialakult ráncok eltüntetésére. 

Ehhez először vessünk egy pillantást a bőr szerkezetére.

 

A bőr felépítése

 

A bőr három rétegből áll: az epidermiszből, a dermisből és a bőr alatti szövetekből (hypodermis).

 

  • Epidermis (felhám): az epidermis a bőr külső rétege, védőgátja az alatta lévő rétegeknek, testünk első számú védelmi vonala. Ebben a bőrrétegben hullanak le az elhalt hámsejtek, ezért feladata a pusztuló szaruréteg folyamatos megújítása. Itt találhatók a bőr színét meghatározó pigmentsejtek (melanin), amik feladata védeni a bőrt a káros sugárzásokkal szemben.
  • Dermis (irha): ennek a rétegnek a feladata a bőr rugalmasságának és tartósságának biztosítása. Ez egy mélyebben fekvő, de laza kötőszövet, amely idegekből, zsírból, erekből, kollagénből és más rugalmas rostokból (például elasztin) áll. A kollagén a dermis körülbelül 80%-át teszi ki.
  • Hypodermis (bőralja): ez a bőr legmélyebb rétege, leginkább zsíros kötőszövetből áll. A melegen tartásért, a belső szerveink védelméért és nagyobb fizikai hatások tompításáért felelős.

 

A bőr ezen három rétegében végbemenő - belső és külső folyamatok által kiváltott - strukturális változások felelősek az öregedés látható jeleiért és vezetnek a ráncok kialakulásához.

 

Ráncok kialakulásához vezető belső öregedési folyamatok:

 
  • 20 éves kor után a testünk évente 1%-kal kevesebb kollagént termel. Amint a kollagén és elasztin rostok lazábbá válnak, úgy válik a bőr is rugalmatlanabbá, veszít feszességéből és elkezd megereszkedni. Szintén a huszas éveinkben csökken a bőr természetes hámlasztási képessége is.
  • a 30-as éveinkben a dermis és epidermis közötti nedvességtartalom átvitele lassulni kezd, a zsírsejtek csökkennek és összetömörülnek. Ennek következménye a fakó, megfáradt arcbőr. A test öregedésével a bőr kevesebb faggyút (olajat) is termel, ezáltal a bőr kiszárad és a ráncok jobban láthatóvá válnak. Mivel a szem körüli területen kevés faggyú termelődik egyébként is, annak csökkenésével a szem körüli ráncok, szarkalábak lesznek leghamarabb láthatóak az öregedés jeleiként.
  • a kollagéntermelés 40 éves korra szinte teljesen leáll. A rostok elszakadoznak, megmerevednek és kialakulnak a ráncok. A bőrsejtek közötti „hatóanyag forgalom” lassul és egyre nehezebben regenerálódnak.
  • 50 éves korunkra kezdjük elveszíteni a bőr alatti szövetekben tárolt zsírt, ami vékonyabbá és sérülékenyebbé teszi a bőrt. A menopauza alatt bekövetkező ösztrogénvesztés szintén hozzájárul, hogy a bőr veszít védekezőképességéből és könnyebben károsodhat.
 

 

 

Mindezek a belső változások járulnak hozzá a ráncok kialakulásához, a bőr megereszkedéséhez és a pigmentációs folyamatok beindulásához. Ezek a belső folyamatok egyébként elég lassúak és a ráncok kialakulásának csupán egy részéhez járulnak hozzá. A ráncaink többsége meglepő módon külső öregedési folyamatok eredményeként jön létre.

 

Ráncok kialakulásához vezető külső öregedési folyamatok:

 

Előfordult már veled, hogy új ráncok jelentek meg reggelre az arcodon? Esküdni mernél a tükör előtt, hogy az a ránc a homlokodon tegnap még nem volt ott. Ezek a „semmiből előtűnő” ráncok a külső környezeti hatásoknak köszönhetők. Ezek felelősek az élet „legdrámaibb jeleinek” megjelenéséért. Íme néhány külső tényező, amely hozzájárul a ráncok kialakulásához:

 

  • Ismétlődő arckifejezések és alvási pozíciók: Amikor mosolyogsz, a szád sarkában apró gyűrődések jelentkeznek és attól függően, hogy mennyire „széles a vigyorod”, egészen az arcod közepéig is felszaladhatnak. Ha morcos vagy, ráncolod a homlokodat és a szemöldöködet. Ha rosszul látod a képernyőt, akkor hunyorítasz. Az ilyen ismételt arckifejezések végül mimikai ráncokhoz vezetnek.
  • Dohányzás: Sajnos a dohányzás az egészségre gyakorolt negatív hatásai mellett még a száj körüli ráncokat is „felerősíti”. Ilyenek például a dohányzás ismétlődő csücsörítő szájmozdulata miatt a száj fölött megjelenő függőleges ráncok. Ezen kívül a nikotin az epidermisszel, vagyis a bőr legfelső rétegével közvetlenül érintkezik, így ebben a rétegben a véráramlás csökkenését okozza. Ez pedig létfontosságú tápanyagok, mint az oxigén vagy például az A-vitamin hiányához vezet, melyek eredményeképpen a bőr idő előtt ráncosodik és megereszkedik.
  • Napsugárzás: A káros napsugárzás okozta elváltozások messze a legnagyobb „tettesek” a ráncok keletkezésében. Az UVA-sugarak mélyen behatolnak a bőr középső (dermis) rétegébe, és elkezdik az itt található létfontosságú kollagént és elasztint lebontani, ami a bőr megereszkedéséhez és ráncosodásához vezet. A ráncok megjelenése csak az egyik mellékhatása a káros napsugárzásnak. A napfoltok megjelenése, a bőr érdes textúrája, a pigmentációs problémák és a bőr daganatos elváltozásai is sokszor szoros összefüggésben vannak a túlzott napozással, pontosabban bőrünk UV sugárzásnak való túlzott kitettségével.
 

Amíg nem találjuk fel az örök fiatalság szérumját, addig is bőven vannak eszközeink az öregedési folyamatok lassítására, a ráncok megelőzésére illetve a ráncok eltüntetésére. 

 

Mielőtt belevágunk a megoldásokba, szeretnénk röviden összefoglalni a ráncok típusait, hogy ezzel is támpontot adjunk Neked, hogy mire lehet érdemes figyelned.

 

Ráncok típusai

 

A ráncoknak két fő típusát különböztetjük meg:

 
  1. Mimikai ráncok: a ráncok ezen típusa az arc természetes izomműködése folytán alakulnak ki. Az érzelmeink kifejezése mindannyiunknál egyedi nyomot hagy az arcon és ahogy múlnak az évek egyre erősebbek, markánsabbak lesz ez a lenyomat. Ez az arcunk “ujjlenyomata”.

    

A főbb mimikai ráncok:

  • homlok ráncok: ezek a vízszintes ráncok a homlokunkon, amit leginkább a rácsoldálkozás vagy ijedtség során a szemöldökök felhúzása okoz.
  • szemöldökök közötti függőleges, “haragos” ráncok: Amikor nagyon koncentrálunk, vagy haragot fejezünk ki, akkor sok esetben ez a ránc erősödik.
  • szarkalábak: a szem külső sarkában húzódó finom ráncok
  • orrnyereg két oldalán húzódó ráncok 
  • száj körüli ráncok a felső ajak felett húzódó függőleges “cigarettázó” ráncok
 
  1. Statikus ráncok: az arcbőr rugalmasságának csökkenéséből erednek. Ahogy az arcbőr az évek múlásával veszít hidratáltságából, a gravitáció hatására a bőr megereszkedik és ezek a ráncok is mélyülnek és állandósulnak.
 

Tarts be néhány egyszerű lépést a fiatalos és ragyogó arcbőr érdekében.

 

 

RÁNCOK MEGELŐZÉSE, VAGYIS MIT TEHETÜNK A RÁNCOK ELLEN?

 

A ráncok megelőzése mindig egyszerűbb, mint a kialakult ráncok simítása. 

 

HOGYAN ELŐZD MEG A RÁNCOK KIALAKULÁSÁT?

A legfontosabb, amit tudnod kell a ránctalanítókról és anti-aging termékekről, hogy a megelőzés a kulcs. A célzott hatóanyagokkal és megfelelő bőrápolási rutinnal így elérheted, hogy a ráncok minél később jelenjenek meg. Jusson eszedbe példaként, hogy az ázsiai nőkre előszeretettel mondják mennyire fiatalosak, kortalanok. Nem a genetikájuk miatt van így, hanem ott a profi bőrápolás és a rendszeres fényvédelem a mindennapok része. Ők már egészen fiatal kortól kezdve aktívan tesznek a ráncok ellen. Következetes arcápolással kiemelkedő eredményeket lehet elérni!

Használj fényvédőt egész évben

Talán meg fogsz lepődni, de az első és leghatékonyabb, amit tehetsz a ráncok ellen, hogy minden nap használsz fényvédőt, amikor nap- illetve UV-sugárzás érhet, ami akár üvegen keresztül vagy felhős időben is megtörténik. A bőröregedés látható jeleinek mintegy a 80%-áért a káros  napsugarak a felelősek, így javasoljuk, hogy minden nap (nem csak nyáron) használj fényvédelmet legalább az arcodra.

Hidratáld a bőröd és igyál több vizet

A hidratálás természetesen minden életkorban kiemelten fontos, de ahogy idősödsz, úgy az arcbőröd hajlamosabbá válik a szárazságra, ami kedvez a ráncoknak. Hogy biztosítsd bőröd optimális hidratáltságát, mindenképpen használj előhidratálót (lotiont vagy tonert), hidratáló krémet és fogyassz elegendő vizet vagy alkohol- és koffeinmentes folyadékot! A szükséges folyadékmennyiség egyéni: kortól, testalkattól és fittségi állapottól függ.

Rendszeres edzés a bőr fiatalságáért

Azt eddig is tudtuk, hogy a naponta végzett kardió jellegű, izzadással járó mozgás a bőr feszességét megőrzi, de a legújabb kutatások bebizonyították, hogy a heti többszöri edzés az arcbőrt is fiatalabban tartja. A rendszeresen edzők bőre biológiai koruknál jóval fiatalabbnak látszik mikroszkópikus szinten is.  

Ahogy a rendszeresen végzett edzés karbantartja a tüdőt, szívet, izmokat, ízületeket és a csontozatot, úgy a bőr ellenállóképességét is erősíti. 

Edzés közben mikro sérülések, szakadások jöhetnek létre az izomzatban, amit a test gyulladáscsökkentő fehérjékkel igyekszik regenerálni és ezzel párhuzamosan csökkenti a vér oxidatív stresszhormon szintjét is. Ezek a gyulladáscsökkentő fehérjék lassítják a bőr öregedését és óvják a kollagéntartalmát. A testmozgás serkenti a vérkeringést a testben és a bőrben is. A vénákban megnövekedett véráramlás több tápanyagot és oxigént szállít a sejtekbe és a salakanyagok is könnyebben távoznak izzadással és a keringés útján. Ez az izzadással járó tisztulás az immunrendszer általános működésében nagy szerepet játszik és a bőr védelmi rendszerét is erősíti.

 

Próbálj eleget aludni és relaxálj pár percet napközben

 

Amikor alszol, a tested fokozza a bőr véráramlását, segítve ezzel a bőrsejtek regenerálódását. Mindenkinek más az alvásigénye, ezért pihenj számodra megfelelő mértékben és iktass be rövid pihenőt napközben is. Te, az idegrendszered és a bőröd is megfogjátok hálálni.

Az íróasztalnál végzett pár perces autogén tréning az izmok lazításával kombinálva csodákra képes. 

 

Ja, és soha ne feküdj le este a anélkül, hogy lemostad volna a sminkedet. :)

Masszírozd, tornáztasd arcizmaid

Az arcjóga mimikai gyakorlatokkal és masszázzsal ellensúlyozza az izmok egyoldalú működését.  Az arcmasszázs talán akkor a legélvezetesebb, ha egy szakember végzi rajtad, de ha erre éppen nincsen módod, akkor az arcodat saját magad is masszírozhatod ujjaiddal vagy egy ásványi arcmasszírozó roller, amely hatékonyan segít ellazítani a begörcsölt, elfáradt arcizmokat és serkenti a nyirokkeringést. Az ásványi arcmasszírozó roller használatáról és hatásairól itt találsz több infót.

Kíméld a szemkörnyékedet megfelelő szemüveg használatával

A szemkörnyéki ráncok megelőzésében és kordában tartásában sokat segít egy megfelelően fedő napszemüveg, amely csökkenti vagy megszünteti a hunyorgást. Ha homályos látás miatt hunyorogsz, fontos, hogy nemcsak a látásod miatt, de a szemkörnyéki ráncok enyhítése miatt is megfelelő “látásjavító” szemüveget vagy kontaktlencsét viselj. Ha sokat ülsz monitor előtt, akkor pedig egy ún. monitor szemüveg viselése sokat segíthet abban, hogy ne fáradjon el a szemed annyira és ezzel is jót teszel a szemkörnyékeddel.

 

MIT TEHETSZ, HA MÁR KIALAKULTAK A RÁNCOK?

Először is fogadd el, hogy vannak ráncaid, ugyanis ez természetes része az életünknek. Ne bántsd magad ha a bőröd nincs olyan formában, mint ahogy azt szeretnéd.

Lehet, hogy törődhettél volna vele jobban is, de mindenkinek megvan a története. Az embernek 30, 40, 50 éves korára már jön az életében annyi kihívás, nehézség és trauma, ami jó eséllyel nyomot hagy a bőrén, akármennyire is igyekszik eltüntetni ezeket kozmetikumokkal és kozmetikai kezelésekkel.

Ha viszont betartod a megelőzés alatt leírtakat, azok segíteni fognak abban, hogy lassuljanak az öregedési folyamatok és a már kialakult ráncok is simuljanak.

A mimikai ráncok eltűntetésében segíthet a korábban említett arcmasszázs és persze az is, ha egyes repetitív arcmozdulatokat igyekszünk minél jobban kiküszöbölni. Ilyen például a dohányzás miatti “csücsörítés”. Persze nem okvetlen egyszerű leszokni például a dohányzásról, ha viszont elhatároztad magad, léteznek bizonyítottan hatékony módszerek, mint pl. az Allen Carr Módszer.

Változtass a bőrápolási rutinodon!

Ha csak kezded észrevenni magadon az öregedés első nyomait, akkor valószínű már egy kis extra lépésnek is nagy hatása lesz: 

  1. Ez pedig az, hogy építs be olyan booster-eket, szérumokat, eszenciákat, hámlasztót, koncentrált hatóanyagtartalmú “gyorssegélyeket” az arcápolásodba, melyek hatóanyagai bizonyítottan segítenek a bőröd fiatalításában.

Ha már késő a megelőzés, akkor célszerű koncentráltan egy anti-aging rutint építeni:

  1. Építs fel kifejezetten egy bőröregedésgátló, bőrfiatalító hatású rutint, melynek lépései egymásra épülve hatványozottan segítenek abban, hogy a bőröd megújuljon, feszesebb és tömörebb legyen és a ráncaid simultabbá váljanak.
  Neogence bőrfiatalító termékcsalád - gyors rutin a ráncok ellen

 

 

MELYEK A LEGJOBB ANTI-AGING HATÓANYAGOK?

 

Hialuronsav a ráncok ellen

Hatóanyagok közül az első és legalapvetőbb, hogy bőröd feszes és hidratált maradjon. A hialuronsav a bőrben természetesen is megtalálható hidratáló elem (NMF = Natural Moisturizing Factor) és jelenleg a legjobb összetevő, ha vízmegtartásról van szó

Miért is jó a bőrödnek és a ráncok ellen? Zseniálisan képes a bőr nedvességmegtartó erejét fokozni, legyen bármilyen is a bőrtípusod (sőt, zsíros bőrűeknek önmagában is elég hidratálást tud nyújtani).

Bőrtípustól függetlenül, a vízhiányos, dehidratált bőr elveszti a puhaságát és rugalmasságát, a felszínén megjelennek az apróbb vonalak, ráncok. Szerencsére ezek nem “igazi”, a kollagén bomlása miatt keletkező ráncok, de végeredményben ez is ráncokat okoz, évekkel idősebbnek mutatva a bőrt. A hialuron egyik erőssége, hogy a bőrre kenve ezeket a ráncokat feltöltve ki tudja simítani azokat, ismét puhává és rugalmassá teszi a bőrt, sőt a saját hialuronsav termelését is fokozza.

Szeretnél többet tudni a hialuronsavról és a hatásáról? Olvasd el a hialuronsavról szóló szakértői cikkünk!

Kedvenc hialuronsavas booster ráncok ellen:

Neogence hialuronsavas hidratáló eszencia a már kialakult ráncok ellen

Hialuronsavas hidratáló eszencia

 

 

 

Retinol

Érdemes a retinolra, retinoidokra (másnéven A-vitaminra) is odafigyelned, hiszen a retinol nem csak a ráncok megelőzésében jó, hanem a meglévő ráncokat is képes kisimítani. A retinol serkenti a bőr saját kollagéntermelését és még antioxidáns hatású is, tehát lassítani fogja a meglévő kollagén lebomlását. Egyszerűen egészségesebb működésre ösztönzi a sejteket. 

Ráncok ellen, anti-aging szempontból kiemelkedő hatóanyag, ugyanis segít a bőr feszességének visszaállításában, egyenletességének, simaságának megőrzésében. Sőt, még hatásos pattanások és pigmentfoltok kezelésében is. A retinolról és származékairól ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

Retinolos kedvenc szemkörnyékápoló ráncok ellen:

 

Neogence bőrfiatalító szermkörnyékápoló

Neogence bőrfiatalító szemkörnyékápoló 

C-vitamin és antioxidánsok

Antioxidánsokkal késleltetheted a bőröregedés jeleinek megjelenését és a C-vitamin (aszkorbinsav) az egyik legjobb antioxidáns. Mivel az aszkorbinsav és származékai szembeszállnak a káros szabadgyökökkel és segítik a hidratálást, igazi ütőkártya a kezedben. Másik fontos hatása, hogy világosítja a pigmentfoltokat és ezzel kiegyenlíti a bőrt. További információkat a C-vitaminról ebben a cikkünkben olvashatsz. 

Más antioxidánsokat is használva - külsőleg vagy szájon át fogyasztva - is tehetsz a ráncok megelőzéséért. Ilyenek például a gránátalma kivonat, E-vitamin, zöld tea, béta-karotin, szőlőmag olaj.

C-vitaminos kedvenc foltok és ráncok ellen:

Neogence C-vitaminos folthalványító szérum

Neogence C-vitaminos folthalványító szérum

Bakuchiol

 

A Bakuchiol egy forradalmian új növényi hatóanyag a bőrápolásban. A maláj tea kivonata a retinolhoz és a retinol származékokhoz hasonlóan viselkedik, anti-aging és anti-akné hatású, viszont ezek mellékhatásai nélkül javítja a bőr állapotát, ezért a legérzékenyebb bőrre is kiváló.

 

Klinikai tesztek bizonyítják, hogy csökkenti a ráncok mélységét és nyugtatja a kipirosodásra hajlamos bőrt. Serkenti a kollagén termelést és lassítja a korral járó elasztin leépülését. Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatású. Még a pattanás utáni hegek is simulnak rendszeres használata mellett.

A SzépségCenter bakuchiolos krémje ráncok ellen:

Neogence ránctalanító krém bakuchiollal már kialakult ráncok ellen

Ránctalanító krém bakuchiollal

 

Peptidek

Az előző bekezdésekben próbáltuk szemléltetni, hogy a kollagén pótlása mennyire fontos a bőröd számára. Ma már kaphatóak kapszulák és egyéb, szájon át alkalmazandó készítmények, amelyek kollagént tartalmaznak. Ezek univerzálisan segíthetnek szervezetednek, viszont a bőröd számára fontos a helyi kollagénszint helyreállítás is, hiszen így célzottan a bőrödbe tudod bejuttatni a hatóanyagot.

A peptidek igazi kollagénpótló, anti-aging szuperhősök. Ahogy öregszel, a bőrödben egyre intenzívebben bomlik le a kollagén és az elasztin, aminek hatására peptidek keletkeznek. A peptidek pedig jelzik a sejteknek, hogy termeljenek új kollagént és elasztint.

Amikor bőrünkre peptideket kenünk, “becsapjuk” ezt a mechanizmust, mert arra ösztönözzük a bőrt, hogy a korunkhoz képest több kollagént termeljen. A peptidekről, működésükről és hatásukról szóló szakértői cikkünket itt olvashatod.

Peptides kedvencek ráncok ellen:

10 peptides bőrvédő naptej 10 peptides feszesítő krém

 

Mandulasav

 

A mandulasav a kémiai hámlasztók közül az egyik legkedveltebb AHA sav, amely a bőrfelszín egyenletes hámlasztásával számos jótékony hatással bír. Többek között serkenti és felgyorsítja a bőrsejtek megújulását, eltávolítja az elhalt hámsejteket és ezáltal segít a száraz, fakó bőrön és a tág pórusokon. 

 

Halványítja a májfoltokat és egyéb foltokat, valamint javítja a kollagén termelődését. Ezáltal a finom ráncok simulnak és bizonyos mértékben javít a napsugárzás okozta bőrkárosodáson is (photoaging). Antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatása miatt aknés bőrre is kiváló hatóanyag. Bővebben a mandulasavas hámlasztásról itt olvashatsz.

 

SzépségCenter mandulasavas hámlasztója ráncok ellen:

NARÜKO am+pm hámlasztó 5% mandulasavval

Hámlasztó 5% mandulasavval

 

ÍGY LESZ MÉG HATÉKONYABB A MEGLÉVŐ RUTINOD

 

Már egy-egy bőrfiatalító kozmetikum is látványos pozitív hatást eredményezhet.

 

Lentebb összegyűjtöttük legütősebb ránctalanító és feszesítő hatású kozmetikumainkat, melyek nemcsak a megelőzésben, hanem a már kialakult ráncok simításában is segítenek.

 

Meglévő rutinodba igény szerint beépíthető top anti-aging kozmetikumaink:

 
  1. Arctisztító: Gyengéd arclemosó hab hialuronsavval / Feszesítő arclemosó fehér magnóliával
  2. Lotion: Bőrfiatalító és energizáló lotion / Peptides feszesítő hidratáló
  3. Eszencia: Kétfázisú bőrfiatalító eszencia / Hialuronsavas hidratáló eszencia
  4. Szérum, hámlasztó: Feszesítő szérum magnóliával / Hámlasztó 5% mandulasavval
  5. Szemkörnyékápoló: Bőrfiatalító szemkörnyékápoló
  6. Krém: Bőrfiatalító emulzió / 10 peptides feszesítő krém / Ránctalanító krém bakuchiollal
  7. Fátyolmaszk: Hialuronsavas hidratáló fátyolmaszk / 10 peptides feszesítő és regeneráló fátyolmaszk / Ránctalanító fátyolmaszk retinollal
  8. Fényvédő: 10 peptides bőrvédő naptej / Hialuronsavas hidratáló fényvédő

 

Neogence bőrfiatalító termékcsalád teljes rutin mélyebb ráncok ellen

---------------------------------------------------------------------------------

Források:

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/19948976/

https://www.pnas.org/content/108/10/4135.abstract

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23732711/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3834725/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24471735/

 

 


Csatlakozz a több mint 7.000 tudatos nőhöz, aki egyedi ajánlatokban részesül és elsőként értesül akcióinkról, újdonságainkról, hetente frissülő szakértői cikkeinkről. 

 

Keresés